A személyes történetem

"Little by little one walks far." 

1986-ban születtem Tatán.

 

A gyermekkor a legfontosabb szakasz az életünkben, hiszen minden itt alapozódik meg. A személyiségünk, a hitrendszerünk, az élethez, önmagunkhoz és másokhoz való hozzáállásunk.

 

Könyvjutalommal érettségiztem a csodás Eötvös József Gimnáziumban. Emlékszem, a kedves Osztályfőnök Úr valamit eltévesztett a kalkulációban, és kevesebbre hozta ki az átlagomat. Tisztán rémlik, ahogyan küzdöttem azért a tized százalékért, hogy sikerüljön megkapnom a kijárt könyvjutalmat, és a szüleim végre megdicsérjenek, elismerjenek. Jött a várva várt pillanat, büszkén átvettem a könyvet, majd egy érzelemtől mentes gratuláció következett részükről.

 

Szeretem a szüleimet. Megtettek mindent, ami tőlük telt, hogy anyagi biztonságot teremtsenek a húgomnak és nekem. Mindent megadtak, amire szükségünk volt, és mindig ott vannak, ha szükségünk van rájuk, a mai napig is. Anyu példát mutatott erőből, kitartásból, talpraesettségből, gondoskodásból, bátorságból, hűségből, aputól pedig önfegyelmet, szorgalmat, türelmet, nagylelkűséget, őszinteséget, derűt, optimizmust tanultam. Hálás vagyok ezekért az értékekért és képességekért, amelyeket a szárnyaik alatt elsajátítottam. Büszke vagyok rájuk. Azonban volt, amiben hiányt szenvedtünk a húgommal: figyelem, empátia, pozitív megerősítések. Anyu rengeteget dolgozott, mellette háztartást vezetett, így kevés idő maradt ránk. Akkor is feszült volt, és inkább csak kritikát kaptunk. Apu keveset segített anyunak,  ritkán volt velünk, mindig csak vágytunk a figyelmére.  Ezek miatt komoly önértékelési és önbizalom problémával indultunk útnak a nagybetűs életbe. Nem okolom őket, mert ebben az élethelyzetben megtették, amit tudtak. Meg volt rá az okuk, hogy így cselekedtek. Fiatalok voltak, érzelmileg éretlenek, továbbá ilyen mintát kaptak a nagyszüleinktől. Anyai nagymamám 11. gyerekként kevés figyelemben és szeretetben nőtt fel, nem tanulta meg kimutatni az érzéseit. Elfogadom ami volt, és hálás vagyok mindazért, amit kaptam tőlük. A támogatásuk nélkül nem lennék az, aki ma vagyok.

 

Győr. 

Frusztrált, szorongó, pánikrohamokkal küzdő, pillanatnyi örömöket hajszoló fiatalként kerültem Győrbe, főiskolára, ahol a szabadságnak egy sokkal magasabb szintjét tapasztaltam meg. Szellemileg és érzelmileg is új mintákat láttam, amelyek elindították bennem az eddigi ismeretek, normák megkérdőjelezését. Először fedeztem fel, hogy lehet máshogyan is élni, szeretni. Megismerkedtem első nagy szerelmemmel, aki megnyitotta a szívemet és új szeretetnyelveket tanított. Fél év után össze is költöztünk. Elkezdtem olvasni önfejlesztés témában, kutatni irodalmat, szakkönyveket, beszélgetni másokkal. A boldogság-kutatás megszállottja lettem. A pszichológia, a szociológia, a filozófia és az önfejlesztés felé fordultam. Lassacskán rájöttem, hogy minden csakis rajtam múlik. Az életem alakulása a gondolkodásom és a cselekedeteim függvénye. Egyedül én vagyok felelős az életemért és a jólétemért. A múltat nem tudom megváltoztatni, de van ráhatásom a jelenre és a jövőmre. Elkezdtem megtapasztalni, hogy képes vagyok formálni annak alakulását, ha önmagamat formálom. Elkezdtem hinni benne, hogy bármi lehetséges, amit szeretnék.

 

2009-ben közgazdászként, nemzetközi kommunikáció szakon lediplomáztam.

 

Budapest. 

Felköltöztünk a barátommal Pestre. Egy ideig étel kihordó voltam, majd pár hónappal később egy multinál kaptam állást. Adminisztrációs és marketing asszisztensként dolgoztam másfél évig. Ez időtájt találtam rá a „life coach” kifejezésre, és éreztem, hogy ez az a hivatás, ami nekem szól, ami engem hív. Beleszerettem. Úgy gondoltam, hogy meg van bennem minden hozzá, hogy jó coach legyek, hiszen empatikus vagyok, megfelelő érzelmi intelligenciával rendelkezem, pozitív, nyitott, türelmes, csak szükségem van még némi élettapasztalatra és önbizalomra. Így még tudatosabban fókuszáltam az ismeret- és tapasztalatszerzésre: önmagam és a világ megismerésére.

 

London. 

Követtem a páromat Londonba, aki egy évvel korábban kiköltözött szerencsét próbálni. Másfél évet dolgoztam a covent garden-i Zarában eladóként. Új ország, új barátságok, multikulturális környezet, pénzgazdálkodás, az angol magabiztos használata... önbizalmat adott, hogy megálltam a helyem egy idegen országban is, és az önismeretem is bővült azáltal, hogy ebben az időszakban megtapasztaltam az árnyoldalamat: mértéktelenség, önzés, negatív gondolkodási minták, panaszkodás. Elkezdtem tudatosan figyelni önmagamat, és válaszokat keresni ezek miértjére.

 

Berchtesgaden. 

A kapcsolat hét év után kimerült, fájdalmasan, de békésen külön váltak útjaink. Családomhoz költöztem Németországba, akik 2008-ban anyagi okokból döntöttek úgy, hogy szerencsét próbálnak egy másik országban. Szüleim nappalijában laktam egy évet, és eladóként dolgoztam egy kis bódéban a csodálatos Königsee partján. Keményen próbára tett ez az időszak, de cserébe rengeteg felismerésre tettem szert önmagamról, a szüleimről, a kapcsolatunkról. Festettem, blogot írtam. Itt találkoztam első mentorommal, aki hatalmas lendületet adott az önismeret rögös útján.

 

Dubai. 

Egy ideig töprengtem, hogy mit is kezdjek magammal, majd beugrott egy kedves iráni kolleganő Londonból, aki azelőtt légiutas-kísérő volt egy arab légitársaságnál. Az ő hatására jelentkeztem az Emirates-hez stewardessnek. Sikerült, felvettek. Az akkori 180 jelentkezőből hármunkat. 2014.02.14-én Dubaiba költöztem. 

Emlékszem, már késő éjszaka volt, amikor elfoglaltam a szállásomat. Reggel rettegve, magzatpózban ébredtem a gondolatra, hogy hol vagyok, és mit keresek én itt. Aztán gyorsan túllendültem a kezdeti nehézségeken, és felvettem a cosmpolita életritmust. A hét hetes kiképzés után elindult a kaland. Jártam több, mint 50 országban. 100 féle nemzettel dolgoztam együtt. Rengeteg tapasztalatot, élményt, ismeretet gyűjtöttem, új képességeket tanultam, kifinomult az emberismeretem és a problémamegoldó készségem. Asszertívebb és magabiztosabb kiállásom lett. Fejlődött az önértékelésem és az önbecsülésem. A hajnali kelések, éjszakai járatok, az időzónák okozta végtelen kimerültség fejlesztették az önfegyelmemet és a kitartásomat. Elengedtem a másoknak megfelelés - és a másokhoz igazodás kényszerét. Elkezdtem ének órákat venni. Megtapasztaltam az anyagi korlátlanságot, de tudatosan félretettem a nagy részét, annak amit ott kerestem. Közösséget hoztam létre a facebookon légiutas-kísérőknek Healthy Crew Happy Crew névvel, hogy ösztönözzem kollegáimat az egészséges életmód fenntartására, új szokások kialakítására, mert rájöttem, hogy a folyamatos repülés nagyon romboló hatással van az emberi testre. Életmódot váltottam, leszoktam a dohányzásról, rendszeresen sportolni és jógázni kezdtem, meditálni jártam, egészségesen étkeztem és főztem. A egészségemet, mind új értéket szem előtt tartva döntöttem úgy, hogy maximum három évet maradok a cégnél. A Dubaiban töltött idő alatt szerelmes lettem Salvatore-ba, egy olasz férfiba, akivel 2 évig távkapcsolatban éltünk. Ez is tartalmas időszak volt, és sokat tanultam belőle, de mélyen legbelül tudtam, hogy nem ő az, akire vágyom. Magányos voltam mellette. A karrierem vége egyúttal a kapcsolatunk végét is jelentette.

India.

Felmondásom után 3 hónapot töltöttem India déli részén, Kerala tartományban. Regenerálódni, pihenni, töltődni akartam. Testileg és lelkileg. Megcsináltam egy 200 órás jóga oktató képzést, majd további egy hónapot maradtam a tábor területén, és egy kis folyómenti kőházban éltem. A család, akitől béreltem a házikót, szinte családtagként kezelt. Gyakran vettem részt velük programokon, ünnepségeken is, és még egy csodálatos, hagyományos szárit is magamra ölthettem. Megismerkedtem egy helyi fiúval, akivel rengeteg közös élményben volt részünk; motorral jöttünk-mentünk a környező vidékeken, többek között Munnar meseszép teaültetvényeit is vele csodálhattam meg. Nincs India ételmérgezés nélkül. Egy kis időre kivontam magam a forgalomból. Szerencsére a család támogatott a gyógyulásomban. Miután helyre jöttem, bevonultam a legközelebbi Dhamma központba, és részt vettem egy 10 napos néma meditáción, a Vipassanan, amely életem egyik legnagyobb kihívását jelentette. A Vipassana azt jelenti: úgy látni a dolgokat, ahogy azok valójában vannak. A bent töltött idő alatt tartani kellett a szigorú napi rendet, ami a hajnali 4:30-as meditációval kezdődött, majd további meditációk követték fél órás szünetekkel egész nap. Tilos volt beszélni, olvasni, írni, vagy egyáltalán bármit alvás, evés és meditáció kivételével. Az elvonulás lényege, hogy a csendben az egyén nézzen szembe önmagával, legbensőbb félelmeivel, gondolataival; ismerje fel azok illékony természetét és fedezze fel legbensőbb lényét. A legnagyobb kihívást a két órás ülések okozta fizikai fájdalom, az éhség, valamint a monotonitás jelentette, de végigcsináltam. Katarzis élménnyel, felismerésekkel, ötletekkel távoztam a táborból, és nagy előrelépést adott az önismeret útján. Ezt követően hátizsákkal barangoltam India legdélebbi pontjain. Élveztem a szabadságot, a korlátlanságot, az ízeket, a színeket. Nagyon vágytam már egy kis kényelemre és kényeztetésre, úgyhogy a közeli nagyvárosba, Trivandrumba utaztam. Kivettem egy hotel szobát, pihentem, jókat ettem, turistáskodtam. Következő állomásom a Shivananda ashram volt, ahol 10 napot töltöttem jóga és meditációs programon. Innen a csodálatos Varkala-ba utaztam. Visszatérésem oka a magány érzése volt. Nem tudtam elengedni azt az egyre gyakrabban rám törő gondolatot, hogy mennyire csodás helyeken járok, és nincs kivel megosztani. Álltam Varkala sziklapartján, sötét volt, villámlott, dörgött az ég, és én sírva kértem az eget, hogy küldje el hozzám igaz társamat.

(Emirates és India képekben)

Budapest. 

2017 szeptembere óta élek újra Magyarországon.

 

Miért költöztem vissza? Követtem a belső érzésemet, amely a néma meditáció alatt, inspiráció formájában érkezett. Tiszta volt, egyértelmű. Bíztam benne. 

 

5 bőrönddel, néhai nagypapám 25 éves, tűzpiros Nissan Sunny-ját megtöltve vezettem le 530 km-t, és költöztem Németországból egy pesti szobába. 

 

Nagyon magányos időszakot éltem át kezdetben. Majdnem hét év után tértem vissza az országba, a családom is időközben külföldre költözött, a régi barátok már más úton jártak. Szinte csak a vidéken, egyedül élő nagymamám maradt, akivel rendszeresen találkoztam.  

 

A célom az volt, hogy idővel találjak egy irodai állást, legyen egy saját albérletem, sikeresen elvégezzem a coach képzést, és a főállás mellett el tudjak kezdeni coacholni. Így is történt. 2018 januártól új munkahely, új albérlet, majd jöttek a kliensek is.

 

Emlékszem, január elején a Yearcompass kitöltése során a céljaim és terveim mellett konkrétan megfogalmaztam azt is, kire/mire vágyom. Így hangzott: „Találkozom életem párjával, szerelmemmel, akivel csodálatos, szereteten, tiszteleten, egyenrangúságon alapuló őszinte, tartós kapcsolatot hozunk létre. Gyönyörű kapcsolódás. Szabad vagyok és önmagam lehetek vele. Ő is velem. Szerelmes vagyok a testébe, a lelkébe, az elméjébe. Ő is szerelmes a testembe, a lelkembe és az elmémbe. Együtt dolgozunk a kapcsolatunkért. Közös a víziónk. Együtt öregszünk meg. Hiszem, hogy sikerül. Hiszek önmagamban.”

 

2018. március 8-án megtörtént a mesebeli találkozás.

 

Két hónapra rá felmondtam az albérletemet, és Szabihoz költöztem. Azóta együtt élünk Budán. Nemrég vettünk közösen egy kis faházat a Dunakanyarnál, ahova szeretnénk idővel kiköltözni. Október 20-án megkérte a kezemet Prágában. Csodálatosan alakul minden, vagyis alakítjuk. Az, hogy megtaláltuk egymást, csak az első lépés volt. Innentől rajtunk múlik, hogy működjön is. Nem hisszük, hogy a házasság bármit is garantál, de szeretnénk együtt megtapasztalni ezt a csodát. 

Az érzéseinkben hiszünk; a döntésben hiszünk, hogy együtt szeretnénk lenni, amíg csak élünk, és a tettekben, energiában hiszünk, amit minden egyes nap befektetünk a kapcsolatunk erősítésébe, elmélyítésébe. 

Megismerkedésünk után egy ideig nem vállaltam coachingot. A közösségi oldalakon sem szerepeltem aktívan. Csodálatos és nagyon intenzív időszakon mentünk keresztül, amelynek szerettem volna minden pillanatát megélni. Beburkolóztunk a saját kis világunkba és nem engedtünk be senkit. Úgy éreztem, hogy ilyen érzelmi állapotban nem tudnék teljes figyelemmel a hozzám fordulóra koncentrálni.

 

Most viszont ismét készen állok.

 

Lecsillapodtak az intenzív érzések, megnyugodtunk. Elmélyült a szerelmünk. Úgy érzem, megérkeztem, biztonságban vagyok. Ott és azzal, akit tiszta szívvel szeretek, és azt csinálhatom végre, amit szenvedéllyel tehetek. 

A boldogságom kulcsát az önismeretben és önfejlesztésben találtam meg. Egy mentor segítségével indultam el én is, és mára már egyedül dolgozom tovább önmagamon. Az út nehezebb részét úgy érzem bejártam, mégis azt gondolom, hogy az önismeret és önmagunk „csiszolgatása” egy életfogytig tartó feladat.  

 

Eljött az ideje, hogy ezt a sok tapasztalatot továbbadjam azok számára, akik még hisznek az álmaikban, nyitottak a változásra és hajlandóak tenni érte. Szeretném megosztani, hogyan is sikerült kiegyensúlyozott, elégedett életet kialakítani, és szeretnék segíteni azoknak, akik többet szeretnének kihozni az életükből és önmagukból.

 

Miben tudok Neked segíteni? 

Pozitív változást elősegíteni az életedben, tisztán látni, felgyorsítani a célodhoz vezető folyamatot, lendületet adni, irányba állítani, ösztönözni.

Szenvedéllyel és örömmel tölt el, ahogyan látom az átalakulást és a fejlődést mások életében. 

 

Hiszek benne, hogy bátorság és befektetett energia függvényében mindenki számára elérhető a tartós elégedettség érzés megtapasztalása. Soha nincs túl korán elkezdeni, és soha nincs túl késő újrakezdeni tudatosan élni.

 

Ahogy egyik tanítóm mondta: 

"Where there is a will, there is a way." 

"Ahol van akarat, ott van megoldás."

Valcz Nikolett Life & Business Coach

Budapest